Bevezető

tumblr_inline_pfko2tUaGr1t6xuyo_500.jpg

Hehe, mindketten gondoltunk már rá, és augusztus 24-én “ki is mondtuk”, hogy talán el kéne kezdeni a kéktúrát.

Augusztus 24. a chips „születésnapja”, ez nem lehet véletlen!!

Szóval K meg én eldöntöttük, hogy belevágunk. Persze azt a részt lecsíptem a beszélgetésből, amikor azon aggodalmaskodik, hogy mennyi nehezítő tényező lesz majd, mert ez így sokkal jobban illik ide. El sem kellett volna árulnom, de mindegy 🙂

Jövőre akartuk elkezdeni, új év, új célok, de nem bírtuk ki. Lesz idén még pár hosszú hétvége, talán valamikor jó idő is pont akkor… Bele kell vágnunk idén.

Mindketten olyan típusok vagyunk, hogy ha valamit kitalálunk, akkor azonnal akarjuk. És mélyen bele is ássuk magunkat a témába. Csak K kitartóbb, mint én.

Szóval aztán azt is megbeszéltük, hogy írjunk róla valami blogot, de nem azért, hogy elterjedjen és a Fb-on osztogassuk és lájkokat gyűjtögessünk, hanem elsősorban magunknak, másodszor annak a szűk rétegnek, akit érdekel egyáltalán. Főleg mert van vagy ezer kéktúrás blog, és ne ez legyen az ezeregyedik, amit a Google kidob (de).

Szép lassan összeállt, hogy mit akarunk számolni/vezetni a leírások mellett, ezt a statisztikában megtaláljátok. Illetve a költségeket is, kirészletezve.

Nem tudom, mennyi ideig fog tartani ez a csodás 1165 km, de gyanítom évekig 🙂

Nézzétek milyen szép:

tumblr_inline_pfko39K9KA1t6xuyo_500.jpg

(Szinte látok magam előtt pár arcot, rajta az értetlenséggel, hogy mi a franc szép ebben? :D)

Be kell még szerezni pár cuccot, mert eddig csak pecsétpárnát szereztem, de az nagyon fontos eszköz! Csak még nincs mibe pecsételni… Kell hátizsák nekem (írtam a Jézuskának), még pár túraruházat (ezt K nem érti, miért nem elég egy nadrág… annyira férfi…) Ki kell dolgozni a szakaszokat, ha már sejtünk időpontot, a szállást, a közlekedést… Utána kell olvasni ennek-annak…

Jajj, már annyira várom, mint az elvakult természetfeletti erőket imádók a kiválasztott szakállas fazont, aki majd elhoz valamiféle világbékét 😊
(K is várja a maga szolid módján ám!)

Leave a comment