kéktúranapló

05 | Olyan 25-öt megyünk… 30 lett, maradhat?

October 22, 2018 Chris Heart

Sárvár -> Gérce -> Rózsáskerti Erdészház -> Hidegkúti Vadászház -> Káld: 30,7 km

30,7 km! Ezzel megdöntöttük az összes csúcsot eddig, sose mentünk még ennyit. Most sem volt tervben, de vagy K telefonja mér rosszul, vagy a kéktúra honlapon vannak fent rosszul a távok, vagy én nem tudom, de mi 25 km-re készültünk.

Ez egy jó útvonal volt amúgy, de meg is érdemeltük az előző után. 8-kor indultunk az apartmanból, gyorsan benéztünk a várba, és haladtunk ki a városból a kéken. A tavaknál (vagy ahogy Robi tanította a múltkor: a Csó-tónál) még fotózkodtunk egyet:

Megint aszfalton indultunk, és 1-2 km-en keresztül maradt is, miközben reméltem, egy autó sem tervez pont ott elcsapni minket.

Az erdőbe beérve továbbra sem tudtunk betelni a színekkel. Meg is beszéltük, hogy lehetne mindig ilyen az erdő, csak közben olyan 25° mellé jobb lenne.

Az első látnivalóhoz le kellett térnünk a kék L útvonalra, ami a kissitkei volt fogolytábor emlékhelyhez vezetett. (valószínűleg végigtapostuk valaki szántóföldjét, miközben két vérszomjas bernáthegyi kiabált velünk a drótkerítés mellett, de hát istenem, ha egyszer erre hozták az útvonalat??!!)

Az emlékhelyet egy kereszt (nahát!) és az ún. Kalapos-kút jelölte. Ez a Kalapos kút egykor megállított pestis és tífusz járványt a fogolytáborban, ahol szerb és orosz munkások vendégeskedtek amúgy, az Osztrák-Magyar Monarchia idejében.

Visszatérve a kékre, rövidesen elértük Sitke határát. Itt áll egy kápolna, amelyen K egyértelműen felfedezte a historizáló neogót stílusjegyeket, így nem kellett lecsesznem, hogy még ezt sem tudja :)) Mellesleg itt tartják a sitkei rockfesztivált, amin állítólag olyan nagysikerű bandák lépnek fel, mint az Edda például. Mi sosem fogunk ezen részt venni, az halálbiztos.

A falu határán mozogva, lassan elértünk Gércére. Egészen addig kínzó kérdés motoszkált bennem az út alatt: vajon Gércén hétfő van vagy szombat? Hiszen alapvetően szombat van, mert azt dolgoztuk (azaz: valakik dolgozták) le múltkor, de mi van, ha hétfő? Hétfőn zárva Kismackó, ami egy pecsételőhely és kocsma-szobakiadó-vendéglő is. Márpedig mi oda be akartunk menni! Aztán kiderült, hogy szombatot tartanak, így tudtunk kávézni, kicsit pihenni.

Következő célállomás a Rózsáskerti erdészház volt, ami egy köpésre található a falutól. Innen kezdődik a Farkas-erdő.

Rácsatlakoztunk a Gombaismereti tanösvényre, így nem aszfaltos úton kellett haladnunk, hanem rátérhettünk konkrét ösvényre. Nagyon menő kis erdő amúgy, bizonyos Scherg Lőrinc erdőmester pofozta ki így, de legalábbis nagyon sokat tett érte. Itt nyugszik a feleségével együtt, megtekintettük a sírt is.

A tanösvény 8-as állomásánál botlottunk bele a Banyafákba, amelyek vénséges vén kidőlt fák, kb. 300 évesen dőltek ki (1995-ben), és a hiedelem szerint szombatonként itt találkoztak a seprűnyélen érkező boszik. (Vajon ők szombatot vagy hétfőt tartanak???)

Széles, nyílegyenes erdészeti úton jutottunk el a Hidegkúti vadászházig, ami valamiféle erdei nyaralókomplexum-konferenciahely is egyben. Itt szerencsére sikerült rossz irányba indulnunk, a kék körön, ami ugye forrást jelöl, de oda nem akartunk kitérni, mert az hosszú lett volna. Csak pár száz métert tettünk feleslegesen, nem para… Megjegyezném, itt voltunk 25 km-nél, és hol volt még akkor Káld?

Ja igen, itt a ház mellett 2017-ben felhúztak egy kis kápolnát, a Kisboldogasszony kápolnát. Nem tudom, miért, biztos nem volt hasznosabb cél, amire el lehetett volna költeni pár millát. Inkább tegyük ide az erdő közepére, és lehetőleg tartsuk zárva, hogy senki se nézhesse meg. Megéri!

Miután visszataláltunk a kékre, úgy döntöttünk, hogy a kék háromszög jelzésen megyünk. Háromszög, tehát biztos, hogy magasra kell menni. Kell az még nekünk! Az Ablánci malom óta kb. sík terepen jöttünk, szóval emelkedők-lejtők, gyertek csak! Azért nem volt durva szerencsére. Itt két látnivaló akadt, az első ismét egy kereszt (!), egy repülőhadnagy (bizonyos vitéz nemes Molnár László) emlékére, aki a II. vh-ban a legtöbb magyar légi győzelmet aratta, a másik pedig a Scherg Lőrinc kilátó:

A kilátó vasi haranglábak mintájára épült. Hogy az mi? Kiguglizom nektek: ilyen építmények, amelyekben harang függ. Leginkább az Őrségben és a környezetében jellemző.

Innen kb 3 km volt még Káld, ahol az iskolánál pecsételtünk. Mivel már Kissitkénél egyértelmű volt, hogy nem érünk ide negyed 4-ig, amikor indul a busz, így Robit megkértük nagyon szépen, hogy jöjjön el értünk, cserébe utána nem lát minket mostanában. 🙂 Sárváron még vacsiztunk egyet, aztán irány vissza Pest.

ui: ~31 km-re 8 és negyed óra kell – sík terepen.

Most pedig a kéktúranapló téli álmot alszik, hogy tavasszal frissen, üdén folytatódjon a kaland innen, a csodás Káldtól!

Puszi!

October 22, 2018December 8, 2018 Chris Heart

05 | Sárvár -> Gérce -> Rózsáskerti Erdészház -> Hidegkúti Vadászház -> Káld | További képek

04 | A csényei teadélután (a.k.a. The Csénye Tea Party)

October 21, 2018 Chris Heart

Szeleste -> Bögöt -> Csényeújmajor -> Sárvár: 23 km

A: Rohadt durva napunk lett. Tudtuk, hogy nem lesz gyönyörű idő, de azért reméltük. A mai napig nem tudtam kifésülni rendesen a hajam, olyan durva munkát végzett a szél.

Robi ismét csatlakozott hozzánk, és csak később jött rá (talán Sárvár előtt a töltésen), hogy nagy hibát követett el, és a múltkor kellett volna kiszállnia, a csúcson 🙂

De ne siessünk előre.

Már úgy érkeztünk Szelestére, mint akik hazajárnak oda. Lazán kocsi ledob a parkolóban, a Máté vendéglőben kávé betol, cuccok összepakol, trackelő indít és let’s go! (De azért azt tudnotok kell, hogy Sárvárról Szelestére busszal nem jutsz el csak úgy, hiába van 15 km-re, a buszok először Szombathelyre mennek, és utána oda, így akár másfél órába is telhet. Ezért abban maradtunk, hogy Sárváron Robi átül hozzánk, átmegyünk Szelestére, miénk ottmarad, és visszahoz minket miután beértünk újra Sárvárra.)

K: Let’s go, jaaa, izé, hogy a fényképezőt azt úgy ottfelejtettem a kocsiban… futás vissza, közben valahogy elénk került az 40-50 körüli pár, akikkel reggel a Máté kocsmában összetalálkoztunk és akiket a túra további részében csak a “Felesesek” névvel illettünk (emberünk egy felessel indított a kocsmában) és igyekeztünk úgy sietni, vagy pihenni, hogy véltetlenül se kelljen hosszasabb beszélgetésbe elegyedni velük. Már nem mintha különösebb indokunk lett volna kerülni őket, de egyikőnk se az a hiperszociális típus és az hogy idegenekkel kelljen csevegni egész nap túra közben nem volt túl megnyerő gondolat.

A: Kapásból Szeleste után át kellett kelnünk egy gyorsforgalmi úton. Felmásztunk azokon a lépcsőkön, amiket mindig néz az ember a kocsiból, néha azon tűnődve, vajon használja azt valaki? És hát igen, a szerencsétlen turista, aki követi a jelzéseket, lépcsőkön, szalagkorlátokon át.

K: Körforgalmak és járda nélküli hidak dzsungele után végre lefordult az útvonal egy vasútállomás felé, ami mellett elhaladva, némi szántóföld melletti bandukolás után beértünk az erdőbe.

A: Mikor összeszedtem ezt a 2 napos tervet, hogy mikor hova megyünk, mit látunk útközben, hol alszunk, mikor megy busz stb. azt írtam fel ehhez a távhoz, hogy: Útközben semmi látnivaló nem lesz. És igazam volt!

K: Azért teljesen nem igaz, például megtaláltuk az erdőben egy elveszett ősi civilizáció maradványait (vagy valami omladozó téglaoszlopokat).

Ismét jó darabon jól kiépített erdészeti utakon vezetett az útvonal, egy kevésbé szerencsés évszakban nem lett volna túl sok izgalom, de azért az ősz segített átalakítani a tájat kicsit izgalmasabbra.

Az erdőből kiérve Bögötön találtuk magunkat, ahol nem sok minden van a pecséten és a szokásos templom és furcsa rongy-szalma-paraszt-panoptikumon kívül.

Mi ennek a neve? Ez csak ezen a vidéken divat, vagy máshol is?

Bögöt után újabb, sajnos elég rövid, őszi erdős rész következett, mielőtt beértünk Csényére, ahol a “Sasos kocsmában” sok tanakodás és nagy határozatlanság közepette (Van tea? Van! Epres? Inkább nem epres! Cukor? Nem cukor, egy pötyi. Az ott méz? Ja, inkább méz, ha van méz…) sikerült kikérnünk 2 teát és egy tejszínes kávét, amik nagyon jól estek a hideg szeles út után.

A rövid melegedő után felkerekedtünk, hogy lenyomjuk az utolsó pár kilómétert Sárvárig. Újabb műút melleti botorkálás következett, ha lehet a szél még jobban fújt, mint előtte.

A: Oké, hogy ősszel az erdő nagyon szép, de amikor szétfagysz, és a szemeidet vörösre fújta a szél, és csak mész, akkor egy idő után elveszti a varázsát a dolog.

Ezért nem lesz sosem a kedvenceim között ez az útvonal. Még ha meg is volt a maga szarszaggal teli varázsa, különösen Sárvár előtt a töltésen gyalogolva (ahol mellesleg végre megelőztük a töltés-oldalban pihenő Feleseséket, így megnyerve képzeletbeli versenyünket), akkor sem tudok több érdekes dolgot elmondani róla. Nézzetek rám, csak azért van az arcomon boldogság, mert lélekben forró vízzel teli fürdőkádban ültem, mellettem aranytálcán egy doboz Pringlesszel:

A szállásunk a Bástya apartmanban volt, egy nagyon király erkélyes apartmant kaptunk. A forró zuhany után rendeltünk egy pizzát, hogy ne kelljen már kimenni többet, majd tévét néztünk. Gondolhatjátok, mennyire durva lelkiállapotba kerültünk, ha mi ketten tévét néztünk!

October 21, 2018December 8, 2018 Chris Heart

04 | Szeleste -> Bögöt -> Csényeújmajor -> Sárvár | További képek

03 | Végül tényleg machete kellett volna ehhez a melóhoz b*meg!

October 6, 2018 Chris Heart

Tömörd -> Ablánci malom -> Szeleste: 21,5 km

Harmadik nap Robi is velünk tartott, és jelenlétével emelte a nap és az út fényét.

Elbuszoztunk Tömördre, és a templomtól folytattuk utunkat. Én nem is tudom, mi volt az elején, egyszer csak arra eszméltem, hogy Kincsédpusztánál 2 nagyon harciasnak tűnő eb késztet minket hátraarcra, belegondolva teljesen jogosan, hiszen jobboldalon meg villanypásztor várt volna, nem is értem, mit képzeltünk. Sajnos sem fotó, sem videó nem készült erről az eseményről, pedig napunk egyik legizgalmasabb pontja volt, mint kiderült.

Erről a szakaszról azt olvastam, hogy nagyon dzsindzsás rész és hogy Szelestén két agresszív kutya vár. Erről a sajnálatos kincsédpusztai esetről nem volt tudomásom.

Minden új résznél vártam a gazt, minden új rész előtt mondtam a fiúknak, na most tuti jön! De nem jött. Később, egy tökföld után egy szűk ösvény kanyargott a bozótosban, itt sem volt gaz, de legalább pókhálók lógtak mindenfelé. Robi annyira bátor, hogy fogott egy nagy faágat, és azt lóbálva haladt előttünk. Kísértetiesen emlékeztetett Septa Unellára, már csak az hiányzott, hogy azt üvöltözze: “Shame! Shame!”

Utána egyszer csak átkeltünk az Ablánc patakon átívelő kis híd felett, majd megérkeztünk a romos Ablánci malomcsárdához. Persze bemenni tilos, de akkor emeltek volna magasabb kerítést, most nem? Robit előreküldtük, amíg pecsételtünk, hogy nézze meg, tényleg őrzik-e kutyával, mint ahogy azt a tábla állítja, de persze semmiféle négylábú nem járt a közelben. ~~Nem, nem áldoztuk volna fel a barátunkat, ha tényleg előront egy vérszomjas dobermann…^^~~

Bent egy padon megkajáltunk, és megint meglepődve láttuk, hogy 10 óra van csak, és a fele ismét letudva. A nagy stresszre muszáj volt megkezdenem a kis zacskó chipset is, ami csak azért jelentős pillanat, mert én még sosem vittem ilyesmit az erdőbe eddig.

A csárda után következett egy rövid kaptató, ami tele hassal nem esik annyira jól az embernek, de legalább volt valami szintemelkedés, szóval nem szólok semmit.

Az izgalmak ezután csillapodtak, megint egy kissé monoton rész következett. Mondjuk egyszer átmentünk egy vasúti híd alatt, az nem volt semmi… Ja de. Egy szántóföldes résznél csináltunk menő fotót is hármunkról:

És Szeleste előtt végre ott volt a dzsindzsás! Azaz, nem akarok túlozni, de ahhoz képest, ami az előtt volt, ez annak számíthatott. Fejig érő csalán, tüskés ágak, lelógó ágak, földön heverő ágak próbáltak visszatartani minket Szelestétől, de gyengén szerepeltek. A hírhedt kutyák elő sem jöttek, pedig gondosan felírtam, hogy merre lehet kikerülni őket 🙂

Még másfél km-t gyalogoltunk, mire elértünk a Máté vendéglőig, amire italbolt van kiírva, de valójában egy kocsma. Pecsét, kávé és csak 2 óra lesz… Háromkor megy busz Szombathelyre, ezért úgy döntöttünk, még belefér a szelestei arborétum is.

Én nem vagyok ráfeszülve az ilyen arborétumos dolgokra, nem is izgatott fel túlzottan, de azt hiszem, a többieket se. Inkább beültünk a buszváróba, és fél órát vártunk, miközben vénasszonyokat megszégyenítő módon versengtünk, kinek mije fáj jobban.

Szombathelyen még főzettünk egy kávét Robival, majd könnyes búcsút véve visszaindultunk Pestre. Mivel útközben megálltunk mekizni, így még ezt is bele kell vennem a költségvetésbe. Shame!

October 6, 2018December 8, 2018 Chris Heart

03 | Tömörd – Ablánci malom – Szeleste | További képek

02 | A végtelenbe ééés tovább!

October 5, 2018 Chris Heart

Kőszeg -> Tömörd: 16,6 km

Nem biztos, hogy képes leszek mindegyik résznek alcímet adni, de amíg igen, addig adok.

Olvastam, hogy a Kőszeg-Sárvár rész nem túl izgalmas, egyenes utak, sokszor nem is ösvényeken, hanem bicikliutakon. Lelkileg erre is készültünk.

Pénteken korán átbuszoztunk Kőszegre, hogy körbenézzünk a városban is. Előző nap ugyan láttuk a főbb tereket, a várkaput, egy templomot, ami K szerint a Disney-kastélyra hasonlít. Azt gondoltuk, hogy a várat magát majd most reggel, hiszen Tömördig kb. csak 16 km-t kell megtennünk.

Rá kellett jönnünk, hogy sem a klasszikus értelmében vett vár, sem pedig klasszikus értelmében vett várudvar nem létezik. 8-ra értünk Kőszegre, 8:20-kor már felvettük a fonalat a Tourinform irodánál, és indultunk kifelé a városból.

És tényleg véget nem érő egyenes szakaszok következtek, széles bicikliutakon. Tessék, hogy csak két képet mutassunk a különböző részekről:

Tömörd után baloldalon a sűrű fenyőerdőben húzódik amúgy a magyar-osztrák határ, amit határkővel is megjelöltek itt-ott. De a biztonság kedvéért ki is írták, hogy Államhatár.

Egy vadászlesen kajáltunk. Nagyjából 10 óra volt, és már túl voltunk az út felén. Erre nem számítottunk, mert végig sem gondoltuk, hogy sík terepen pikk-pakk le lehet tolni 15-16 km-t.

Gondolkoztunk, mi legyen, és 2 lehetőség merült fel:

a.) letoljuk ma a másnapi 20 km-t is

b.) átmegyünk Csepregre várat nézni

A további véget nem érő út folyamán hamar kiderült, hogy tolja le a franc a másnapi 20-at ma, még több egyenes utat nem bírunk elviselni. Legyen a B terv.

Itt én már tényleg rettenetesen untam az egészet, K viszont később azt mondta, neki maga az út jobban tetszett, mint a Tömörd-Szeleste.

Végre beértünk az erdőbe úgy rendesen, volt egy kis lejtő is, kanyargós ösvény és egyszer csak ott termett a Gradics-forrás, amiről szintén nem találtam feljegyzést, iható-e vagy sem, de szerencsére hatalmas betűkkel bele van vésve egy fatáblába, hogy az, így meg is töltöttem a palackokat.

Ezután még később kitértünk úgy 50 m-t egy Szent Ilona szoborig, amitől igazából nem vártunk semmit, és azt is kaptuk.

Tömördre ezután aránylag hamar beértünk, de szerintem nem elég hamar. Nagyon bájos kis falucska, nézzétek ezt az üdvözlést például:

Felmentünk a templomhoz pecsételni és ebédelni, utána megnéztük a Chernel-kastély maradványait, amiről meg azt hittem, valami romhalmaz lesz, ehhez képest korrekt épület várt, enyhén omladozó falakkal.

Még szerencse, hogy megnéztem, mit érdemes megnézni Csepregen! Kiderült, hogy nincs is vár, mert K nem olvasott el rendesen valami írást, csak azt látta, hogy vár, hiszen még ismerős is neki a csepregi vár… :))) Ha valaha azt mondja a pasitok, menjünk, nézzük meg a csepregi várat, mondjátok meg neki, hova menjen a nemlétező várával együtt.

Úgy döntöttünk, visszamegyünk inkább Szombathelyre, és eltöltünk 2 órát valahogy, amíg Robi végre befejezi a munkavégzést. Utána autós körbevezetést is tartott, mondhatjuk, most már mindent láttunk Szombathelyen.

Este elugrottunk a kb 100 m-re lévő Korner kocsmába, de most sem állíthatom, hogy halálra piáltuk magunkat, de legalább kibeszéltünk összeesküvés-elméleteket, az állítólagos nem finnugor eredetünket, és ismét korai lefekvéssel zártunk.

October 5, 2018December 8, 2018 Chris Heart

02 | Kőszeg – Tömörd | További képek

01 | Felmentünk Írottkőre, anélkül, hogy láttuk volna azt?

October 4, 2018 Chris Heart

Velem -> Írott-kő -> Kőszeg: 24 km

Ugyebár, mint említettem, nem bírtunk magunkkal, idén bele kellett vágnunk. Erre október 4-5-6 ígérkezett a tökéletes dátumnak.

Természetesen én előtte már pár héttel rendesen utánaolvastam az első szakasz háromnegyedének, amit kitűztünk célul, és reménykedtünk, hogy az időjárás is akarja majd. És akarta!!!

Nagy szerencse, hogy szállással most nem kellett bajlódnunk, inkább kihasználtuk a barátainkat, ahogy azt kell. Ezúton is köszi Nektek ❤

4-én Győrből indultunk, így csak másfél óra volt Kőszeg kocsival, nem pedig 3,5, mintha itthonról indulunk. Újabb pozitívum, nem kellett hajnali fél 4-kor kelni:) Reggel még beugrottunk ott egy pékségbe. Még soha ennyit nem fizettünk 4 db kis tenyérméretű kakaós és pizzás csigáért, mint itt. Hát köszi! 1168 Ft volt, de meggyőztem magunkat, hogy ez meg jel, hiszen legalább ennyi km-t fogunk lesétálni a következő.. ööö… években? 🙂

A cél tehát a kőszegi autóbusz pu. volt, ami mindössze kb. 2 megállóból állt, így könnyű volt megtalálni, honnan megy Velembe a busz. Mivel még időnk is maradt, ezért beugrottunk a busz pu. melletti kis vendéglátóipari egységbe kávézni.

“Lusta népség, megjött Marcsi, a szépség!”

És még ehhez hasonlókat nyomatott a bácsi lent, aki minden bizonnyal túl volt már néhány itókán, reggel 8 lévén…

Kb. negyed óra alatt Velemben voltunk, ahonnan indultunk Írott-kőre. Mert hogy fel kell menni Írott-kőre, és onnan kezdődik. Ez tehát extra kilométereket jelentett. Mivel látni akartuk a Kéktúra emlékművet, ezért a kék+-en indultunk el fel… És fel, és fel… Korán reggel gyorsan kaptató, legjobb. Azt hittem, majd mindenféle jegyzetet csinálok, és emlékezni fogok, mennyi idő után értük el a Szent Vid kápolnát, de nem. Egyszer csak ott voltunk, legyen mondjuk 1 óra az út. Fotózkodtunk, hiszen mégis csak ez volt régen a Kéktúra kezdete, 1990-ig. Utána helyezték át Írott-kőre.

Alapból a piros jelzésen mentünk volna fel a kilátóhoz, így az emlékmű után egy jelöletlen úton át tudtunk abba becsatlakozni. A piros szerencsére néhol szintben is haladt, így nem éreztük úgy, hogy már délelőtt 10-kor a halálunkon vagyunk. Ezen az útvonalon csodálhattuk meg az Asztalkő nevezetű sziklaformációt, ami egy kisebb kitérőt jelentett. Nem mondhatom őszintén, hogy megérte, de nézzétek, K milyen boldog ott:

Ezután aztán rohadt durva kaptató kezdődött, közben becsatlakozott a dél-dunántúli kék jelzés is, ami az OKT utáni mocskos kis tervünk, ami Szekszárdtól indul, fel, Írott-kőre. De azt hiszem, ez még odébb van, csak informállak Titeket, hogy lehet, elkirándulgatunk még egy darabig. 🙂

Rövidesen elkezdődött a fenyves-szakasz, és komolyan azt hittem, sosem érünk fel, amikor egyszer csak megláttam az esőbeállót, padokat. Félhullaként odavánszorogtunk, és elkezdtünk zabálni, hogy egyáltalán legyen még energiánk pecsételni és megnézni a kilátót.

A legszebb amúgy az volt ebben az egész írottkői túrában, hogy sehol, de sehol nem volt senki, pedig tömegre számítottam, hiszen elég népszerű túracélpont. És ez szerencsére megmaradt a következő 2 napban is, köszi, október!

Úgy kb dél körül kezdtük meg hivatalosan a kéket, ünnepélyes elszántsággal. És igen, miután már elég messze voltunk, rájöttünk, hogy konkrétan meg sem néztük az Írott követ. Most, amikor ezt a bejegyzést írom, már tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg megnéztük, hiszen a kilátóban benne van, a lépcső mellett, de mi azt hittük, van valahol egy másik… De most akkor van vagy nincs????

Lefelé haladva az első látnivaló a Hörmann-forrás volt. Próbáltam utánajárni, hogy iható-e a vize, de valahol azt írták, csak saját felelősségre. Nem nyilvánították ihatónak, de ennek ellenére, akik ittak belőle, túlélték. Mivel bőven volt még vizünk, nem töltöttünk újra. Készültem kis infókkal az útbaejtendő érdekességekről, és csalódottan vettem észre, hogy ki van táblázva, sokkal részletesebben. 😦 De azért elmondom, hogy két sztori van a Hörmann-forrással kapcsolatban, és mindegyik oda fut ki, hogy ezt a Hörmann nevezetű faszit elevenen megnyúzták itt a török hódítás idején. A kérdés csak az, hogy a törökök vagy a magyarok tették.

Ezután következett a Stájerházak, ahol elvileg meg is lehet szállni. Volt itt egy harang, és gondoltuk, meg kéne kongatni, ha már itt van, de sajnos ki volt kapcsolva, ráadásul egy óriási pók őrizte, ami elég is volt mindkettőnknek, hogy elengedjük kurvagyorsan ezt az ötletet.

Az Óház kilátó előtt 4 út futott össze. És mindegyiken kék jelzés volt… Akkor most mi van? Ha nem lett volna térképünk, nem biztos, hogy a jó irányba indulunk (balra).

A kilátó maga nagyon király volt. Itt alapították meg Kőszeget, ha minden igaz, és a valaha itt állt vár helyén van most ez a kilátó. Nézzétek milyen kis pofás:

Ezután értük el a Hétforrást, ami egy újabb pecsételőhely, és eddig még hangulatosabb forrást életemben nem láttam az tuti.

Itt a mondás szerint, mind a hét forrásból tölteni kell, és akkor teljesítik egy kívánságodat a hét vezérek. Sajnos elfelejtettünk kívánni, de a víz elég finom volt 🙂 Btw, itt volt egykoron egy vasfüggöny-laktanya, amelynek maradványai még jól látszódnak. Fotós helyszínnek sem lenne utolsó ez az egész környék.

Kőszeghez közel még megtekintettük a Trianon keresztet. Ebbe most ne menjünk bele, engem a hideg ráz az egész trianonozástól, meg a múlton nyavajgástól, de megnéztük, az a lényeg. Egy kereszt. Egy magas kereszt. A kereszt mindenre jó, mint emlékhely/emlékmű akármit rá lehet húzni. Itt egy kép, hogy lássátok:

Ezután jött a Kálvária templom, és a városba vezető, stációkkal kirakott út. Itt már nagyon de nagyon fáradtak voltunk, és mindenféle vacsorákról fantáziáltunk. Jó, én biztos. 🙂

Pecsételtünk a Tourinform irodánál, majd a Boszorkánykonyhában vacsiztunk. Nagyon finom volt a kaja, óriási adag, és kedves a kiszolgálás, csak ajánlani tudjuk.

Utána indultunk Szombathelyre Robihoz, aki befogadott minket két éjszakára is, pedig még az ágyából is kitúrtuk.

(ittunk 1 sört, én felet, és kb 10-kor kidőltünk)