Velem -> Írott-kő -> Kőszeg: 24 km
Ugyebár, mint említettem, nem bírtunk magunkkal, idén bele kellett vágnunk. Erre október 4-5-6 ígérkezett a tökéletes dátumnak.
Természetesen én előtte már pár héttel rendesen utánaolvastam az első szakasz háromnegyedének, amit kitűztünk célul, és reménykedtünk, hogy az időjárás is akarja majd. És akarta!!!
Nagy szerencse, hogy szállással most nem kellett bajlódnunk, inkább kihasználtuk a barátainkat, ahogy azt kell. Ezúton is köszi Nektek ❤
4-én Győrből indultunk, így csak másfél óra volt Kőszeg kocsival, nem pedig 3,5, mintha itthonról indulunk. Újabb pozitívum, nem kellett hajnali fél 4-kor kelni:) Reggel még beugrottunk ott egy pékségbe. Még soha ennyit nem fizettünk 4 db kis tenyérméretű kakaós és pizzás csigáért, mint itt. Hát köszi! 1168 Ft volt, de meggyőztem magunkat, hogy ez meg jel, hiszen legalább ennyi km-t fogunk lesétálni a következő.. ööö… években? 🙂
A cél tehát a kőszegi autóbusz pu. volt, ami mindössze kb. 2 megállóból állt, így könnyű volt megtalálni, honnan megy Velembe a busz. Mivel még időnk is maradt, ezért beugrottunk a busz pu. melletti kis vendéglátóipari egységbe kávézni.
“Lusta népség, megjött Marcsi, a szépség!”
És még ehhez hasonlókat nyomatott a bácsi lent, aki minden bizonnyal túl volt már néhány itókán, reggel 8 lévén…
Kb. negyed óra alatt Velemben voltunk, ahonnan indultunk Írott-kőre. Mert hogy fel kell menni Írott-kőre, és onnan kezdődik. Ez tehát extra kilométereket jelentett. Mivel látni akartuk a Kéktúra emlékművet, ezért a kék+-en indultunk el fel… És fel, és fel… Korán reggel gyorsan kaptató, legjobb. Azt hittem, majd mindenféle jegyzetet csinálok, és emlékezni fogok, mennyi idő után értük el a Szent Vid kápolnát, de nem. Egyszer csak ott voltunk, legyen mondjuk 1 óra az út. Fotózkodtunk, hiszen mégis csak ez volt régen a Kéktúra kezdete, 1990-ig. Utána helyezték át Írott-kőre.
Alapból a piros jelzésen mentünk volna fel a kilátóhoz, így az emlékmű után egy jelöletlen úton át tudtunk abba becsatlakozni. A piros szerencsére néhol szintben is haladt, így nem éreztük úgy, hogy már délelőtt 10-kor a halálunkon vagyunk. Ezen az útvonalon csodálhattuk meg az Asztalkő nevezetű sziklaformációt, ami egy kisebb kitérőt jelentett. Nem mondhatom őszintén, hogy megérte, de nézzétek, K milyen boldog ott:
Ezután aztán rohadt durva kaptató kezdődött, közben becsatlakozott a dél-dunántúli kék jelzés is, ami az OKT utáni mocskos kis tervünk, ami Szekszárdtól indul, fel, Írott-kőre. De azt hiszem, ez még odébb van, csak informállak Titeket, hogy lehet, elkirándulgatunk még egy darabig. 🙂
Rövidesen elkezdődött a fenyves-szakasz, és komolyan azt hittem, sosem érünk fel, amikor egyszer csak megláttam az esőbeállót, padokat. Félhullaként odavánszorogtunk, és elkezdtünk zabálni, hogy egyáltalán legyen még energiánk pecsételni és megnézni a kilátót.
A legszebb amúgy az volt ebben az egész írottkői túrában, hogy sehol, de sehol nem volt senki, pedig tömegre számítottam, hiszen elég népszerű túracélpont. És ez szerencsére megmaradt a következő 2 napban is, köszi, október!
Úgy kb dél körül kezdtük meg hivatalosan a kéket, ünnepélyes elszántsággal. És igen, miután már elég messze voltunk, rájöttünk, hogy konkrétan meg sem néztük az Írott követ. Most, amikor ezt a bejegyzést írom, már tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg megnéztük, hiszen a kilátóban benne van, a lépcső mellett, de mi azt hittük, van valahol egy másik… De most akkor van vagy nincs????
Lefelé haladva az első látnivaló a Hörmann-forrás volt. Próbáltam utánajárni, hogy iható-e a vize, de valahol azt írták, csak saját felelősségre. Nem nyilvánították ihatónak, de ennek ellenére, akik ittak belőle, túlélték. Mivel bőven volt még vizünk, nem töltöttünk újra. Készültem kis infókkal az útbaejtendő érdekességekről, és csalódottan vettem észre, hogy ki van táblázva, sokkal részletesebben. 😦 De azért elmondom, hogy két sztori van a Hörmann-forrással kapcsolatban, és mindegyik oda fut ki, hogy ezt a Hörmann nevezetű faszit elevenen megnyúzták itt a török hódítás idején. A kérdés csak az, hogy a törökök vagy a magyarok tették.
Ezután következett a Stájerházak, ahol elvileg meg is lehet szállni. Volt itt egy harang, és gondoltuk, meg kéne kongatni, ha már itt van, de sajnos ki volt kapcsolva, ráadásul egy óriási pók őrizte, ami elég is volt mindkettőnknek, hogy elengedjük kurvagyorsan ezt az ötletet.
Az Óház kilátó előtt 4 út futott össze. És mindegyiken kék jelzés volt… Akkor most mi van? Ha nem lett volna térképünk, nem biztos, hogy a jó irányba indulunk (balra).
A kilátó maga nagyon király volt. Itt alapították meg Kőszeget, ha minden igaz, és a valaha itt állt vár helyén van most ez a kilátó. Nézzétek milyen kis pofás:
Ezután értük el a Hétforrást, ami egy újabb pecsételőhely, és eddig még hangulatosabb forrást életemben nem láttam az tuti.
Itt a mondás szerint, mind a hét forrásból tölteni kell, és akkor teljesítik egy kívánságodat a hét vezérek. Sajnos elfelejtettünk kívánni, de a víz elég finom volt 🙂 Btw, itt volt egykoron egy vasfüggöny-laktanya, amelynek maradványai még jól látszódnak. Fotós helyszínnek sem lenne utolsó ez az egész környék.
Kőszeghez közel még megtekintettük a Trianon keresztet. Ebbe most ne menjünk bele, engem a hideg ráz az egész trianonozástól, meg a múlton nyavajgástól, de megnéztük, az a lényeg. Egy kereszt. Egy magas kereszt. A kereszt mindenre jó, mint emlékhely/emlékmű akármit rá lehet húzni. Itt egy kép, hogy lássátok:
Ezután jött a Kálvária templom, és a városba vezető, stációkkal kirakott út. Itt már nagyon de nagyon fáradtak voltunk, és mindenféle vacsorákról fantáziáltunk. Jó, én biztos. 🙂
Pecsételtünk a Tourinform irodánál, majd a Boszorkánykonyhában vacsiztunk. Nagyon finom volt a kaja, óriási adag, és kedves a kiszolgálás, csak ajánlani tudjuk.
Utána indultunk Szombathelyre Robihoz, aki befogadott minket két éjszakára is, pedig még az ágyából is kitúrtuk.
(ittunk 1 sört, én felet, és kb 10-kor kidőltünk)
kéktúranapló 