Tömörd -> Ablánci malom -> Szeleste: 21,5 km
Harmadik nap Robi is velünk tartott, és jelenlétével emelte a nap és az út fényét.
Elbuszoztunk Tömördre, és a templomtól folytattuk utunkat. Én nem is tudom, mi volt az elején, egyszer csak arra eszméltem, hogy Kincsédpusztánál 2 nagyon harciasnak tűnő eb késztet minket hátraarcra, belegondolva teljesen jogosan, hiszen jobboldalon meg villanypásztor várt volna, nem is értem, mit képzeltünk. Sajnos sem fotó, sem videó nem készült erről az eseményről, pedig napunk egyik legizgalmasabb pontja volt, mint kiderült.
Erről a szakaszról azt olvastam, hogy nagyon dzsindzsás rész és hogy Szelestén két agresszív kutya vár. Erről a sajnálatos kincsédpusztai esetről nem volt tudomásom.
Minden új résznél vártam a gazt, minden új rész előtt mondtam a fiúknak, na most tuti jön! De nem jött. Később, egy tökföld után egy szűk ösvény kanyargott a bozótosban, itt sem volt gaz, de legalább pókhálók lógtak mindenfelé. Robi annyira bátor, hogy fogott egy nagy faágat, és azt lóbálva haladt előttünk. Kísértetiesen emlékeztetett Septa Unellára, már csak az hiányzott, hogy azt üvöltözze: “Shame! Shame!”
Utána egyszer csak átkeltünk az Ablánc patakon átívelő kis híd felett, majd megérkeztünk a romos Ablánci malomcsárdához. Persze bemenni tilos, de akkor emeltek volna magasabb kerítést, most nem? Robit előreküldtük, amíg pecsételtünk, hogy nézze meg, tényleg őrzik-e kutyával, mint ahogy azt a tábla állítja, de persze semmiféle négylábú nem járt a közelben. Nem, nem áldoztuk volna fel a barátunkat, ha tényleg előront egy vérszomjas dobermann…^^
Bent egy padon megkajáltunk, és megint meglepődve láttuk, hogy 10 óra van csak, és a fele ismét letudva. A nagy stresszre muszáj volt megkezdenem a kis zacskó chipset is, ami csak azért jelentős pillanat, mert én még sosem vittem ilyesmit az erdőbe eddig.
A csárda után következett egy rövid kaptató, ami tele hassal nem esik annyira jól az embernek, de legalább volt valami szintemelkedés, szóval nem szólok semmit.
Az izgalmak ezután csillapodtak, megint egy kissé monoton rész következett. Mondjuk egyszer átmentünk egy vasúti híd alatt, az nem volt semmi… Ja de. Egy szántóföldes résznél csináltunk menő fotót is hármunkról:
És Szeleste előtt végre ott volt a dzsindzsás! Azaz, nem akarok túlozni, de ahhoz képest, ami az előtt volt, ez annak számíthatott. Fejig érő csalán, tüskés ágak, lelógó ágak, földön heverő ágak próbáltak visszatartani minket Szelestétől, de gyengén szerepeltek. A hírhedt kutyák elő sem jöttek, pedig gondosan felírtam, hogy merre lehet kikerülni őket 🙂
Még másfél km-t gyalogoltunk, mire elértünk a Máté vendéglőig, amire italbolt van kiírva, de valójában egy kocsma. Pecsét, kávé és csak 2 óra lesz… Háromkor megy busz Szombathelyre, ezért úgy döntöttünk, még belefér a szelestei arborétum is.
Én nem vagyok ráfeszülve az ilyen arborétumos dolgokra, nem is izgatott fel túlzottan, de azt hiszem, a többieket se. Inkább beültünk a buszváróba, és fél órát vártunk, miközben vénasszonyokat megszégyenítő módon versengtünk, kinek mije fáj jobban.
Szombathelyen még főzettünk egy kávét Robival, majd könnyes búcsút véve visszaindultunk Pestre. Mivel útközben megálltunk mekizni, így még ezt is bele kell vennem a költségvetésbe. Shame!
kéktúranapló 